2021. 02. 20

A Rage 2 most ingyenes az Epic Game Store-on

Az id Software posztapokaliptikus akciójának folytatása most ingyen a miénk lehetHa nem zavar a lapos történet, a változatos akció kielégítõ lesz

Aki nem játszott a 2011-es elsõ résszel, sem a 2019-es folytatással, annyit talán hallott róluk, hogy bár a legendás id Software nevéhez köthetõk, egyik sem tudott igazán felnõni a játékosok elvárásaihoz. Márpedig az elsõ rész valójában meglepõen jól teljesített a kasszáknál, a Doom és Quake rajongók nagy része ugyanis a vegyes kritikák, és a játéksajtó által szétcincált grafikai bugok ellenére is bizalmat szavazott a játéknak. Sokáig mégis úgy tûnt, hogy talán soha többet nem térhetünk vissza ezekre a világvége utáni helyszínekre, az Avalanche Studio közremûködésével azonban mégis elkészült a második rész, mely rendkívül szórakoztató akcióelemeket, de annál felejthetõ történetet kapott. 

Irány a sivatag! Na jó, nem csak a sivatag.


Amikor kiderült, hogy az eredeti elsõ részért felelõs id Software csak másodhegedûs lesz az Avalanche Sofware mögött, a közönség nyelt egy nagyot, és a továbbiakban inkább csak fél szemmel figyelt a játékkal kapcsolatos hírekre. Az E3-as bemutató végül egészen bizalomgerjesztõ volt, a játékmenet szórakoztatónak tûnt és azt sugallta, hogy egy jól felépített világgal és történettel még valami igazán ütõs is kisülhet a dologból. Végül 2019 májusában meg is jelent, a mosolyunk azonban kissé felemás maradt. Aki tényleg várta a játékot, az valószínûleg csalódott benne, ugyanis az elképesztõen élére csiszolt akciók köré végül egy olyan játékot építettek fel, mely híján volt minden olyan elemnek, ami hosszútávon képes benntartani az embert, a befejezés pedig sokszor elõbb elérkezett, mint az igazi végigjátszás. Egy olyan nyílt világú játékról beszélünk, amiben nincs elég változatosság és tartalom ahhoz, hogy sokáig kerüljük a fõ küldetésszálat, melynek rövidségénél csak a fantáziátlansága volt lesújtóbb. Ha viszont csak egy extrém akcióorgiára vágytunk, akkor viszont megkaptuk az egyik leszórakoztatóbb, legpörgõsebb, legdinamikusabb FPS-t, amit talán valaha kipróbálhattunk.

Akad itt láp és dzsungel, és persze némi városi romhalmaz is!


Egy meteor által letarolt föld, mutánsok, kerekeken száguldó benzinfalók, rablóbandák, hadurak és a többi. Nem könnyû a tízezredik posztapokaliptikus játék alkotójának lenni, ám ez sajnos nem menti fel a készítõket, amiért igazán meg sem próbálták. Az ipar számára már nem kihívás nagy és szabadon bejárható nyílt világokat építeni, a kérdés csak az, hogy megéri-e bejárni és felfedezni egy újabbat. Nos, a helyzet az, hogy akadnak hangulatosra sikerült területek, néhol egészen sok energiát fektettek a helyszínek kidolgozásába, ha pedig hozzám hasonlóan valakinek gyengéje a látványos, akár túlzó fizikai szimuláció, akkor egy ideig menni fog elõre és élvezni fogja a konfliktusokat. Márpedig itt abból pont nem lesz hiány, a motivációnk mégis hamar alább hagyhat. Aki elvárások nélkül ugrik be a játékba, az azt tapasztalhatja, hogy a felvezetés után szabadon enged minket a játék, és jelzi, hogy a világ különbözõ pontjain összeszedhetjük az egyre újabb különleges képességeket, melyekkel a harcok még változatosabbak, karakterünk pedig még halálosabb lehet. A gond tehát csak órákkal késõbb jelentkezik, amikor rájövünk, hogy ennél sokkal több meglepetést nem rejtegetnek számunkra.

Visszatér a posztapokaliptikus TV, ahol a látványos túlélés pénzt ér.


Szinte semmi sem kényszerít minket, hogy elinduljunk az úton, ami elvezet minket intróban felvázolt fõellenfélhez és a kötelezõ nagy összecsapásig. A kezdeti lelkesedés engem is inkább a felfedezés és az új szuperképességek (fejlesztések) felé terelt, próbáltam minél erõsebb lenni, gondolván mennyivel jobb lesz, ha nem felkészületlenül nézek az események elébe. Azonban rá kellett jönnöm, hogy miután átgázoltam ellenfelek ezrein, a legszórakoztatóbb harci trükkök felkutatása közben, a fõ történetszál szinte semmit nem tett hozzá az eddigiekhez. Elképesztõen elcsépelt sablon gonoszt kapunk, aminél ma már egy AI algoritmus is két perc alatt izgalamsabbat alkotna, és ez ugyanígy áll a szinte nem létezõ történetvezetésre. Menny ide, lõdd le ezt, lõdd le azt, fejlõdj, hogy jobb képességeid és több fegyvered legyen stb. stb. Lelombozó volt a felismerés, hogy lényegében ugyanazokat az összecsapáskat ismételhetem meg egészen addig, amíg egyszer csak véget nem éra pár órás fõvonal. Nem kizárt, hogy valaki napokon át elvan a gyûjtögetéssel és fejlesztgetéssel, nekem viszont idõnként szükségem volt némi motivációra, hogy azt érezzem, nem csak autózok vagy drónon repkedek a lepusztult vidéken, de tényleg tartok is valahová. Így néha bele- belenézten egy egy fõküldetésbe, majd meglepõen hamar realizáltam, hogy igazából már túl is vagyok rajta. Bárcsak azt mondhatnám, hogy tele a játék frappáns és sokszínû mellékszálakkal, sajátos küldetésekkel, melyek ellensúlyozzák az ötlettelen alaptörténetet. Aki tehát egy faéknél összetettebb és érdekesebb világépítést vár, esetleg az elsõ rész hangulatosan nyomasztó, sötét atmoszféráját keresi, az valószínûleg csalódni fog. A meglátogatható városrészek, illetve kólóniák is csak azért vannak, hogy rohangászhassunk két NPC között, akik majd úgy is azt kérik, hogy menjünk el valahova és lõjjünk.

Egy darabig azért akad felfedezni való.


Szó se róla, lõni rég volt ennyire élvezetes egy akciójátékban. Ha valamit az Avalanche jól eltalált, az az belsõ nézetû lövöldözés dinamikája, a képességeink kombinációjának zökkenõmentes használata, és úgy általában az élmény, ahogy szétcsaphatunk a ránk támadó rosszarcúak között. Az ellenfeleink amúgy szintén a korábban felsorolt típusokban merülnek ki, így lesznek Mad Max stílusú beöltözõs buliból szökött martalócok, technológiai kísérletekkel módosított mutánsok, és nyilván gyilkos robotok, így a széjjel repülõ testek néha vércsík helyett szikrákat szórnak majd szét. A közepesnél valamivel talán jobb látványt a robbanások és a pusztítás kavalkádja feldobják, de ha egy idõ után többre vagyánánk, szükség lesz az elérhetõ DLC-k beszerzésére, melyek pár új helyszínnel és ellenféltípussal toldják meg az alapcsomagot. A grafika amúgy hangualtos, ám már megjelenéskor is kissé mosottas összképet nyújtott, így õszinte dicséretet sajnos errõl sem írhatok.

Igazi cypberpunk fõvezér, de végül úgyis letépjük a száját. Vagy izé, SPOILER?


Sajnos a fejlesztéskor nem szántak idõt és pénzt multiplayer opciók beépítésére sem. Ami anno bevált a Wolfenstein: New Order esetében, az kevésbé mûködött a Rage 2-nél. Ez a döntés a 2019-ben már javában dúló battle royale mánia miatt érthetõnek tûnik, ám egyben elszalasztott lehetõségnek is. Legalább egy co-op mód belefért volna, hisz a magányos mészárlás olykor szinte üvölt egy játszópajtásért. Furcsa, hogy a Wolfenstein a pontos ellenpéldája ennek, hiszen ott az ütõsre sikerült történet végigvezetett minket a játékon, így a multit szinte senki nem hiányolta, pedig a lövöldözés közel sem voltak ennyire kidolgozott. A co-op ami a Wolfenstein: Young Blood esetében már nem tudta megmenteni az igénytelen folytatást, az itt biztosan tovább benntartotta volna a játékosokat, de legalábbis több vásárlást generált volna, mivel a játékból talán feleannyi kelt el, mint elõdjébõl. A kiadó és a stúdió mentségére szóljon, hogy nem tûntek el a megjelenés után, és a szitokszóként is használt live service modell keretében folyamatos frissítésekkel jelentkeztek. Kár, hogy az alapvetõ problémán ez nem sokat segít: nagyon (NAGYON) szórakoztató akció, de kevés valós tartalom. A nyílt világ ugyanis szinte pofátlan alibiként szemez velünk, amikor feltesszük a kérdést, hogy miért nem ölték inkább az energiát egy változatosabb, tartalmasabb, akár lineárisan vezetett játék elkészítésébe. Nem akarok igazságtalan lenni, én magam is sok órát beleöltem és nagyon jól szórakoztam, de mégiscsak ott van az a de. Nem emlékszem egyetlen igazán emlékezetes karakterre, történeti elemre, jól megkomponált pillanatra, csak a sodró lendületû zúzásra. Ami tagadhatatlanul kategóriájának egyik legjobban kivitelezett zúzása, ahhoz mégsem volt elég, hogy a rosszarcú fõellenfél kiiktatása után ismét elindítsam a Rage 2-t.

A kisasszony türelmesen áll ezen a ponton, amíg mi végigvisszük a játékot.


Aki szeretné kiengedni a gõzt, lõne, ugrana, robbantana, esetleg neon színekkel megfestett Mad Max járgányokkal hasítva vívná a harcokat sivatagban, dzsungelben és a városi romok között, az akár 10-20 órán át is jól érezheti magát. Aki ennél többet vár egy FPS-tõl, amin ott virít az id Software logója is, az inkább próbálkozzon valamelyik Doomal. Furcsa leírni ezt, mert szerintem a Rage 2-ben szórakoztatóbb lövöldözni, mint az új Doom epizódok bármelyikében. A testek fizikája és az ikonikus sörétes, vagy géppuska becsapódó töltényeinek hatása sokkal zsigeribb, közvetlenebb élményt ad, a játék mégsem léphet a jól sikerült démonvadászat nyomába. A hangulata nem elég erõs, a világa nem elég átgondolt, és már az elsõ órkban világossá válik, hogy hol ér véget az iparos munka, és hol kezdõdik egy erõs koncepcióval és odaadással készült játék.

Aki néhány szórakoztató óra erejéig szívesen belefeledkezne a látványos és vérgõzös akciókba, az egészen február 25-ig, pontosan délután öt óriáig ingyen csaphat le a Rage 2-re, az Epic Games Store jóvoltából.

2021. 02. 20

Mi a BIOS, a CMOS és hogyan érjük el õket?
Összefoglalónk az alaplapok és egyben a PC-k rejtélyes kezelõfelületétét mutatja be
Megvettem az elsõ számítógépemet, csak a BIOS-szal ne kelljen vacakolnom. Egyáltalán mi az és mit kezdjek vele? Sok felhasználó gondol így elsõ számítógépére, de még sokszor azok is, akik már egy ideje használják és nem most húzták le a fóliát frissen összeszerelt gépükrõl. A következõ sorok arra tesznek kísérletet, hogy bemutassák, mi is az a BIOS, hogyan jutunk oda a különbözõ gyártók alaplapjain, és mit tehetünk, ha egyes beállítások miatt gondokat tapasztalunk.
A BIOS
A BIOS a Basic Input/Output System rövidítése és egy olyan beépített firmware, melyet minden számítógép esetében az alaplapon találunk és alapvetõen a rendszerindításért felel. Egy olyan aprócska szoftver, mely felismeri, diagnosztizálja és kezeli egy számítógép legfontosabb alkatrészeit, tehát a processzort és a RAM-ot, melyek nélkül a gép el sem indulna, illetve a háttértárakat és az USB portokat melyek az operációs rendszer betöltéséhez, illetve a kezeléséhez szükséges eszközöket, perifériákat tartalmazhatják.
Bár a Windows és a Linux számos lehetõséget és módot kínál egyes beállítások elvégzésére, néhány változtatás csak a rendszer BIOS-án keresztül végezhetõ el. A BIOS segítségével ellenõrizhetõ, hogy a gép minden összetevõje megfelelõen mûködik-e, mielõtt a Windows rendszer
Amit az alaplapokról tudni érdemes - 2. rész
Mi a VRM szerepe egy alaplapon, miben térnek el a lapkészletek, és milyen alaplapok közül választhatunk?
Cikkünk elsõ fejezete az alaplapok szerepét tárgyalta, kitérve az alapvetõ felszereltségre, amelyek tekintetében többé-kevésbé minden lap ugyanazt kínálja. De mik azok a részletek, amelyek nagyobb mértékben is megkülönböztetik ezeket a hardvereket? A következõkben a feszültségszabályozást végzõ VRM, a chipsetek és az igényeink és pénztárcánk szerinti választási lehetõségek következnek.
A VRM
Az alaplapi VRM-ek meglepõen fontos részei minden modern alaplapnak, de gyakran figyelmen kívül hagyják õket a marketing és a kritikák során is, vagy nem magyarázzák el megfelelõen, ha egyáltalán megemlítik õket. Mik azok az alaplapi VRM-ek, miért említik õket együtt a túlhajtással, és milyen kulcsfontosságú specifikációkat kell megérteni ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzunk vásárlás elõtt?
A VRM a Voltage Regulator Module (feszültségszabályozó modul) rövidítése, és szerencsére ez a név eléggé magától értetõdõ. Minden alaplapon van egy feszültségszabályozó modul, amelyet a CPU közelében helyeznek el, hogy szabályozza a feszültséget, amely a tápegységtõl és a tápkábelektõl a CPU aljzatához jut. Annak ellenére, hogy a CPU önmagában is elég sok energiát képes fogyasztani, mégis szüksége van arra, hogy ezt az energiát kezeljék és szabályozzák,
Amit az alaplapokról tudni érdemes - 1. rész
Az alaplap egy asztali számítógépben és amit még tudni érdemes
Jól tudjuk, hogy számítógépünk szívét és lelkét a processzor és a videokártya párosa adják, pláne, ha játékra vagy komolyabb grafikai munkára vásárlunk számítógépet. Azt azonban továbbra sem felejthetjük el, hogy a számunkra kiemelten fontos összetevõk nem feltétlenül a legfontosabb összetevõk. Minõségi tápegység nélkül gépünk egy instabil idõzített bomba lehet, és talán még el sem indul, megfelelõ alaplap nélkül pedig ugyan mibe pakolnánk az izmos CPU-t és méregdrága videokártyát? A következõkben az alaplap általános mûködését és funkcióit igyekszünk bemutatni, hogy megértsük, miért fontos egy PC-s felhasználó számára. A cikk folytatásában kitérünk a különbözõ árkategóriákra is, amelyek különbözõ minõséget és lehetõségeket kínálnak a felhasználóknak.
Mi is az alaplap?
Ha valaha is raktunk össze vagy szedtünk már szét számítógépet, akkor láthattuk azt az egyetlen alkatrészt, amely mindent összeköt – az alaplapot. Ahogy a neve is árulkodik róla, egy PC esetén ez lesz az alap, amire építkezni fogunk. Ez az a központi áramköri lap, amely mindazokat az alkatrészeket és csatlakozókat tartalmazza, amelyek lehetõvé teszik, hogy a számítógép minden eleme áramot kapjon és kommunikáljon egymással. Jellemzõen számos beépített funkcióval büszkélkedhetnek, és közve
Értékelések
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Belépés
PCX 2006-2024.
Kapcsolat: [email protected]
Cookie / süti kezelés Az oldalon cookie-kat használunk, melynek részleteit itt találod.